Webáruház

Mint azt a bemutatkozás menüpontunk alatt olvashatjátok, cégünk  2000.11.15.-én kezdte meg tevékenységét.

Az eltelt évek folyamán, ügyfélállományunk több mint 18000 fő nagyságúra bővült.

2008 júliusában megnyitottuk irodánkat, mivel Pest megye déli részében Saunier Duval szervizközponttá minősítettek minket.

2009-ben megnyitottuk üzletünket is, ami Magyarország első Vaillant márkaüzlete.

Ebben az üzletben, nem kizárólag Vaillant termékeket tudtok megvásárolni, hanem szerződéses partnereink (Saunier Duval, Beretta, Ariston, stb) termékeit, illetve alkatrészeket ezekhez a készülékekhez.

Ezúton jelentem be Nektek, hogy cégünk 2016-ban újabb mérföldkőhöz érkezett, 2016. május 1. napján megnyitjuk a fokabt.hu web cím alatt, web áruházunkat.

Web áruházunkban minden termékünket megtalálhatjátok, amit üzletünkben megvásárolhattok.

A vásárlás végén eldönthetitek, hogy futárszolgálat segítségével vagy személyes átvétellel kéritek a megvásárolt termék, termékek kézhezvételét.

Fórizs László
FÓ-KA Plussz BT.

Amit a hőszivattyúkról tudni kell II. – hol használható?

A hőszivattyú egy, az utóbbi időben ismét egyre nagyobb érdeklődést és igényt kiváltó, a fűtés használatához is alkalmas berendezés, amelynek adottságaival és működésével sokan nincsenek még tisztában. Előző bejegyzésemben részletesen leírtam, hogyan működik a berendezés. Most azt próbálom összefoglalni, hogy mik az előnyei, és azokat hogyan használhatjuk ki.

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: http://kazanhaz.blogspot.hu

A Vaillant megnyerte a Német Fenntarthatósági Díjat 2015-ben

A Vaillant nyerte el a Német Fenntarthatóság Díjat 2015-ben, miután a vállalatot választották meg a jövőnk iránt legjobban elkötelezett nagyvállalatnak Németországban. A rangos zsűri külön méltatta a Vaillant példás erőfeszítéseit az S.E.E.D.S. fenntarthatósági stratégia (State Economic Empowerment and Development Strategy) következetes végrehajtásában.

vaillant

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: http://www.vaillant.hu

A megújuló energiával történő fűtést szorgalmazzák a szakértők

Földgáz helyett jöjjön a földhő, a biomassza és a napenergia – ezt javasolja a döntéshozóknak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Környezettudományi, illetve Energetikai Elnöki Bizottsága, a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége és a Magyar Termálenergia Társaság az MTA honlapján csütörtökön megjelent cikk szerint.

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: http://vgfszaklap.hu

Amit a hőszivattyúkról tudni kell I. – a működésük

…Sokat írtam már a hagyományos fűtési módszerekről, a gázkazánok új, környezetbarátabb és hatékonyabb kondenzációs megoldásairól, és elterjedt alternatíváiról. A következő néhány bejegyzésben egy még kevésbé elterjedt, de igen hatékony és valóban zöld megoldást, a hőszivattyú működését és felhasználási területeit igyekszem bemutatni…

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: http://kazanhaz.blog.hu/

A radiátorok és a fűtési rendszer karbantartása

Melegrekordok dőltek az elmúlt napokban, mégis, szinte minden háztartásban megy már a fűtés, legalább a hajnali órákban egy kicsit. Aki kellően gondos volt, az már megtette a radiátorok és a fűtési rendszer egészének ellenőrzését, de ha ez kiaradt volna, vagy nem volt teljes körű, akkor itt van néhány tipp, hogyan fogjunk hozzá.

Tovább a teljes cikkhez

Forrás: http://kazanhaz.blogspot.hu/

Magyarország első Vaillant márkaüzlete.